A sors különös fintora, hogy korunkban az írók viszonylag gyakran kényszerülnek politikai szerepet betölteni, de talán még különösebb, hogy az egykori kommunista diktátorok mennyire vonzódtak az irodalomhoz, s alkalmasint maguk is tollat ragadtak. Hogy ez az irodalom iránti vonzalom mennyire tekinthető szerencsének, azt nehéz eldönteni, ám például Bulgakov, aki sokáig annak köszönhette szabadságát, hogy Sztálin kedvelte műveit, bizonyára szerencsésnek érezhette magát, s ez ráadásul abban sem akadályozta, hogy metsző gúnnyal ábrázolja a kommunista Oroszország hétköznapi életét. Vagy említhetnénk az ifjú Erich Honeckert, aki Koldusoperájával ugyan nem aratott osztatlan sikert, de műve leleményének köszönhetjük a Trabant gépkocsi papundekli karosszériáját.
A sort most Jaruzelski tábornokkal, az utolsó lengyel kommunista diktátorral folytatjuk, aki harminc évvel ezelőtt bevezette országában a hadiállapotot, ám ugyanakkor a szovjetek „baráti segítségnyújtását” sikeresen visszautasította. Motivációiról nem célunk most beszámolni, annál inkább arról a műről, amelyet a diktatúra első hónapjaiban, dolgozószobájában írt, s amely által dédelgetett álmát igyekezett megvalósítani: bekerülni a Lengyel Írószövetségbe. Ez végül azért nem sikerülhetett, mert az Írószövetséget a hatalomátvételt követően gyakorlatilag azonnal feloszlatta, erről azonban már csak a Csodálatos halfogyás című regény befejezése után értesült.
Jaruzelski tábornok, aki nemesi családból származott, s a katonatiszti pályát a család férfitagjai hagyományosan választották, egész életében készült műve megírására. A rendszerrel szemben meglehetősen kritikus lengyel irodalom és filmművészet egyszerre vonzotta és okozott benne lelki törést. Ifjúkorában statisztaként szerepelt Andrzej Wajda Hamu és gyémánt című filmjében. Ő játszotta a Lengyel Népi Hadseregnek azt a katonáját, aki a hírneves Cybulski alakította Macieket egy géppisztolysorozattal halálra sebzi. Az ifjú főhadnagynak ekkor nézeteltérése is támadt a mesterrel, mert hangot adott azon véleményének, hogy tulajdonképpen a homloka közepén is képes eltalálni Maciekot egyetlen célzott lövéssel, s ez impozánsabb befejezése lenne a filmnek. Ez esetben azonban a film utolsó öt perce a főhős halála miatt elmaradt volna. Végül a gyártásvezető elkobozta Jaruzelski éles, a laktanyából hozott lőszereit, így Cybulski még több nagyszerű alakítással gazdagíthatta a lengyel filmművészetet. Ez az ifjúkori élmény azonban szinte biztosan nem befolyásolta a szerzőt
A csodálatos halfogyás
megírásakor, mert a Cudowne brakowanie rybu egy katonai raktárban játszódik. Jaruzelski azon ifjúkori élményeit dolgozza fel benne, amikor ellátási tisztként zseniálisan oldotta meg a kantin és a központi élelmiszerraktár „komplex rendszerben való együttműködését”. Hogy miért is nem írhatta meg a történetet korábban, csakis a tejhatalom birtokában, azt a regényből értjük meg igazán, mert a mű Biberachja, a raktári szarka nem más, mint a sorkatonai szolgálatát töltő Edward Gierek elvtárs. Mivel Jaruzelski, mint régivágású katonatiszt ragaszkodik az eredeti nevek használatához, s nem hajlamos az irodalom általa elavultnak tekintett eszközeivel élni, mint allegória, alterego, hasonlat, képzelet, ezért természetesen Gierek főtitkársága idején nem írhatta le papírra főművét, hanem csak magában bontogatta az egyébként egyvonalas történet szálait.
Gierek, mint Jaruzelski szakaszvezetői rangban lévő szárnysegédje a történet elején még sovány fiatalember, ám a kalóriaszegény koszt fogyasztása ellenére is folyamatosan hízik. Egyébként lelkiismeretesen látja el feladatát, s naponta átszámolja a Rzeczpospolita Ludowa (népköztársaság) kikiáltásának zártkörű tiszti ünnepségére vásárolt lazackészletet. Mivel a laktanyában 273 tiszt állomásozik, ezért természetesen – hangsúlyozza a szerző – lazacból is 273-nak kellett lennie, és Gierek szakaszvezető esti rovancsai után ez a 273-as szám a regény minden második lapján vissza is tér a kedves olvasó figyelmébe. Azonban, bár egy alkalommal maga Jaruzelski is átszámolja a halakat, figyelmét mégis elkerüli, hogy egy hét elteltével már nem mindegyik hal lazac, hanem bizony valami más, de ez akkor a sötétben még nem derül ki. Az igazi botrány akkor tör ki, amikor a fáklyával megvilágított, földalatti atombiztos vezérlőteremben föltálalják a 178 lazacot illetve a 95 hazai halat, melyek közül a laktanyaparancsnoknak egyenesen egy sneci nevű, nem túl impozáns példány jut. Mivel a koreográfiának, s a ünnepségnek fontos része lett volna a lazac szimbolikus véres volta, Piotrowski tábornok rögtön észreveszi a csalást, és azonnali vizsgálatot rendel el, melynek eredménye azonban csekély, csak egy csomó lazac csontváz kerül elő a laktanya emésztőgödréből, amelyet Jaruzelski bizonyítékként lefoglal. Ugyan csak közvetett bizonyítéka van Gierek szakaszvezető ellen, ugyanis súlygyarapodásának mértéke a bevitt kalóriatöbblet arányában vétkessége mellet szól, a szerző máig is biztos benne, hogy a ő zabálta meg a lazacokat.
