Ricardo Dali: Astalavista, Dolores!
A Dali név hallatán természetesen mindenkinek Salvador Dali, a világhírű szürrealista festő és életművész jut eszébe, ám az ismeretlenség homályából a múlt évszázad kilencvenes éveinek közepén előlépett 20 évvel fiatalabb testvéröccse, a most 82 éves Ricardo. Az ifjabb Dali szintén festőként kezdte pályáját, s megbecsült tagja volt a madridi festő-mázoló ipartestületnek, művészetekkel azonban egészen mostanáig tüntetőleg nem foglalkozott. Bátyja alkotásait ripacskodásnak tartotta, az avantgárdot pedig „idiótáknak való marhaságként” aposztrofálta, s Salvadorral folytatott gyakori borozgatásaik alkalmával néha még össze is verekedtek egy-egy művészeti kérdés kapcsán.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Ricardo maga is járt két évet a sevillai festőakadémiára, s lelkes El Greco rajongóként kiváló epigonnak bizonyult. Állítólag egy időben hamisítványok készítéséből élt, erre azonban semmilyen bizonyíték nincs. Utóbb bátyja sikere láttán annyira megsértődött, hogy többet nem volt hajlandó vászonra festeni, s a főváros elismert festő-mázolója lett. Egyedi tervezésű gumihengermintái olyan népszerűek voltak, hogy csak a legmódosabb spanyol polgárok engedhettek meg maguknak egy mázolást Dalinál.
Salvador halála erősen megrendítette s hetven éves korában végleg felhagyott a mázolással, eladta mesteriskolája épületét, tanítványait szélnek eresztette. A modern művészetről alkotott felfogása is gyökeresen megváltozott, s a harmincas évek neoavantgárd stílusában elsőkötetes szerzőként jelentkezett
Viszlát, Dolores!
című posztdadaista regényével. Be kell vallanunk a nemzetközi visszhangot kiváltó mű nehezen értelmezhető; mert Dali a művészi önkifejezés nyelve és a befogadó felfogóképessége között nem lát szükségszerű összefüggést. Hengermintái ornamentikájára emlékeztető hieroglifikus írásjeleit először el kell sajátítania az olvasónak. Ezt a kis mellékelt transzliterációs tábla segítségével, s némi gyakorlással mintegy hat-nyolc óra alatt megtehetjük. A sajátos írásjelek használatáról a mester egyébként nem volt hajlandó nyilatkozni, csupán azt éreztette az El Pais riporterével, hogy így kívánt elégtételt adni bátyjának a vele folytatott vitákban tanúsított makacsságáért, s most már elismeri, hogy igaza volt a nonkonvencionális művészetek létjogosultságáról folytatott évtizedes vitájukban. Elmondta azt is, hogy sose tudja megbocsátani, hogy egy alkalommal Salvadornak két fogát is kiverte a dadáról folytatott vita hevében.
A regény tartalmát nehezen foglalhatnánk össze néhány sorban. Cselekménye – egyik jeles kritikusa szerint – 546 szálon fut, s a gyakorlatilag önálló történések egyetlen összekötő kapocsa a főhősnő: Dolores, aki mindenféle profán dolgokat cselekszik. Számtalanszor mosakszik, átöltözik, takarít, vécére megy, egy alkalommal pedig fogat mos. A regény csúcspontjának az a 30 soros mondat tekinthető, melyben a tengerpartra utazó Dolores házmesterétől búcsúzkodik, aki így felel neki: Dolores, viszlát!
Ricardo Dali: Astalavista, Dolores!, Madrid, 1995. Del Mundo
