HTML

Lovas Lajos írói blogja

Ezen a blogon szeretném bemutatni az írásaimat, regényeimet, azt, hogy éppen min dolgozom, és persze írkálni.

Friss topikok

Linkblog

Mányoki Endre: Idegenek a KISZ-táborban

2010.04.01. 10:26 Lovas Lajos

 

Hogy van-e élet a Földön kívül, oly kérdés, melyre bizonyosságot aligha szerzünk a közeli napokban, ám egyben olyan is amely a gondolkodás kezdetétől foglalkoztatja kíváncsi embertársainkat. Közöttük természetesen nem csupán a kissé hirtelen természetűnek látszó UFO-hívők találhatók, hanem tudósok, csillagászok s maga az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA, mely a Voyager 1. és 2. űrszondával küldte el az emberiség üzenetét a világűrbe. Feltehetően közéjük tartoznak azon alkotók is, akik az irodalom eszközeivel igyekeztek megragadni a probléma valamely aspektusát. Lem, Asimov, Clark klasszikus művei magát az űrkutatást is előre vitték ötleteikkel. Pierre Boulle hatása pedig talán pedig talán még erőteljesebb. Ő írta le először az ötvenes években a repülő csészealjat, sikeres regénye nyomán pedig elszaporodtak az UFO-észlelések. Méghozzá pontosan olyan csészealjakat láttak egyes szerencsések, amilyennek Boulle lefestette azokat.

            Hasonló hatást váltothatott volna ki itthon az egykori Mozgó Világ rovatvezetőjeként Mányoki Endre, aki négy részben közzétett kisregényében egy azóta itthon gyakran észlelt paranormális jelenséget dolgozott fel, nevezetesen azt, amikor az UFO-k embereket ragadnak el bizonyos funkcióik tanulmányozása érdekében. Az első három rész rendben meg is jelent a lapban, a negyedik számot azonban újra kellett nyomtatni, mert személyesen a KISZ-KB első titkára, Maróti elvtárs telefonált a nyomdába, hogy a kinyomott példányokkal üzemeljék be az új papírdarálót. De mi is rémítette meg a közismert funkcionáriust

 

Az idegenek a KISZ-táborban

 

című kisregény negyedik, majdnem feledésbe merült részében? Ezt egyedül a szerző mondhatta volna el eleddig, ám nem tette! Most azonban Kovács Elemér egykori gépmester rendelkezésre bocsátotta az inkriminált lapszámot, benne Mányoki majdnem revelációt keltő művével. Először azonban vessünk egy pillantást a legális sci-fi birodalmában. A mű első három része minden tekintetben megfelelhetett Maróti elvtárs ízléásének, mert egy KISZ-vezetőképző tábor életét dolgozza fel realisztikus módon a szerző. Mányoki hosszasan (a jelentések szerint túlságosan is részletesen) ecseteli M. elvtárs vonzó és értékes tulajdonságait. Szinte magunk előtt látjuk, ahogy M. elvtárs borotválkozik a tábor vizesblokkjában, s azt is, ahogy a fiatalabb elvtársak felnéznek rá, hogy milyen rendezett a szőrzete. M. elvtárs többször zuhanyozik is a regényben és valamely rejtélyes oknál fogva közben mindig a „Hej, te bunkócska te drága” kezdetű kortárs slágert énekli. Egy alkalommal a furnér lemezbe fúrt lyukon épen a női zuhanyzót ellenőrzi, ám ezt a szálat a szerző hirtelen elvágja, így nem tudjuk meg, hogy M. elvtárs pontosan mit is akart leleplezni. Egyéb kalandos események leírása között valóban érdekes, ahogy M. elvtárs polbeat dalokat tanít a KISZ-vezető hölgykoszorúnak. Összefoglalva talán unalmasnak is tűnhet ez a három, nagyrészt epikus jellegű rész, ám a negyedik kárpótolja (illetve kárpótolta volna) a türelmes olvasót. Ekkor ugyanis hatalmas repülő csészealj ereszkedik a tábor alakulóterére, és mágikus úton minden élőlényt magába szippant, majd az Alfa Centaurira távozik a jövő reménybeli állami vezetőivel.

            Mányoki idegenjei nem sokáig titkolják céljukat, ugyanis a szerző tisztában van szándékaikkal, s ezt az olvasóval is közli. Az idegenek leginkább arra kíváncsiak, hogy hogyan szaporodik az emberi faj. Ezzel szemben M. elvtárs, akiről megtudjuk, hogy őt magát is érdekli a kérdés, arra a következtetésre jut, hogy nyugati diverzánsok rabolták el bádogembernek öltözve, ezért egyfelől tárgyalásokat kezdeményez az ismeretlenekkel, másfelől 24 órás politikai  vitakörrel igyekszik a káros ideológiai befolyástól megóvni védenceit. A tárgyalások ugyan nem kezdődnek el, mert az idegenek a maguk természetességében kívánják megfigyelni szerzeményeiket, de a Vietnamról zajló vita (váltott műszakokban már két napja zajlik látványosabb eredmény nélkül. Az idegenek mindebből arra a következtetésre jutnak, hogy Vietnam valamilyen magasabb szellemi szubsztancia lehet, illetve, hogy az emberi nem osztódással szaporodik. Lenyűgözi őket M. elvtárs szervezőkészsége, munkabírása, bár meg kell hagyni, hogy egyes ufonauták inkább a fiatal lányok konzerválása mellett döntenének, az idegenek vezére azonban inkább M. és a tábor kutyája mellett teszi le a voksot. Bodrit formaldehidben tartósítják, a tábor többi tagját, mint fölöspéldányt visszateleportálják a táborba, M. azonban új testet és fontos szerepet kap az Alfa Centauri vezető pártjának központi bizottságának titkárságán, ahol feladata a szétsztórt idegenek koncentrációs készségének javítása lesz.

 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lovaslajos.blog.hu/api/trackback/id/tr641886303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hiuzapuka 2010.04.01. 11:17:28

Kedves M!

A IV/W számú repülő csészalj holnap kísérletet tesz berepülni a táborba, hogy újabb kísérleti egyedekkel gazdagítsa az Alfa bolygót.

Remélem a Voyager 43 leadta a jeleket Neked, és részt tudsz venni a történelmi 15-ik 3-ik típusú találkozáson a Darshan udvarban.

A csészalj érkezését erős, néhol viharos szél kíséretében a meteorológiai szolgálat este 7 órára becsüli.

Üdvözlettel:
Bodri
(avagy a formaldehidban kiKOPoTt világ utolsó reménye, másnéven T István budapesti lakos)

szlj 2010.04.01. 13:54:24

A "Mozó Világ" egy géplési hiba, vagy szándákos? A "kontcentrációs" hasonlóképen.
Bocsánatot kérek, amiért betűnként is elolvastam...

SzaLaci

Lovas Lajos 2010.04.01. 14:32:46

@szlj:
kszi, javítottam. Valamikor kötet készült volna ezekből, és gépírónők írták be, persze nem mentség, enyhén diszgráfiás vagyok:)

Lovas Lajos 2010.04.01. 14:34:13

@Hiuzapuka:
Kedves Bodri!
Nagyon készülök, csak nem tudom, hol van a Darshan udvar, de csak megtalálom:)
Addig is izébizé
üdv
süti beállítások módosítása