HTML

Lovas Lajos írói blogja

Ezen a blogon szeretném bemutatni az írásaimat, regényeimet, azt, hogy éppen min dolgozom, és persze írkálni.

Friss topikok

Linkblog

Ki vagyok én?

2009.11.05. 16:51 Lovas Lajos

Itt most rögtön kölcsönözni fogok egy szinte jó életrajzot az Írószövetség SF-szakosztályától. Ime:

Íróportré: Lovas Lajos

(1967. július 14., Budapest – ) – író. Az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán végzett magyar–könyvtár szakon 1991-ben. 1991 és 1994 között az ELTE Szociológiai Intézetének szociológus hallgatója. 2000-től az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán folytatta tanulmányait, majd a politikatudomány PhD hallgatója. 1991–1992-ben középiskolai tanár, 1992–1995 között a Magyar Szemle szerkesztője, 1995–1996-ban az Új Magyarország Kultúra rovatának vezetője, 1997-től 2000-ig a Napi Magyarország és a Magyar Nemzet lapigazgatója, 2001-től a Magyar Távirati Iroda általános szakmai elnöke. A Fiatal Írók Szövetségének egyik alapítótagja. Lakóhelyén, Zsámbékon polgármesteri tisztséget tölt be. – A 90-es évek közepén jelentkezett Bolondulásig és a Kalandregényem című novelláival. Első regénye, az Agydobás 2005-ben látott napvilágot. E művében ötvözi a kalandregény, a sci-fi és a szatíra elemeit. A cselekmény a 2022. év Európai Uniójában játszódik, az MI (Mesterséges Intelligencia) megszerzéséért, illetve megmentéséért folyik a „harc”. 2006-ban ezért a művéért Zsoldos-díjat kapott. Az alkotás legfontosabb erényeként a páratlan humor helyénvaló alkalmazása emelhető ki, mely a mű minden szintjére kiterjed. Az Agydobás folytatásaként 2007-ben jelent meg a szerző második regénye Jó reggelt délben címmel, melyben a már jól ismert szereplők kalandjai folytatódnak, nem kevésbé komikus módon, mint az Agydobásban.

Bibliográfia: Agydobás, Országút Kiadó, Bp., 2005; Jó reggelt délben, IAT Kiadó, Bp., 2007.

Irodalom: http://scifi.elte.hu/cikk.phtml?cim=zsoldos-2006.html ; http://scifi.elte.hu/cikk.phtml?cim=zsoldos-2008.html .

Tamás István

Azért majdnem teljesen jó, mert a második itt említett, Lyukasórában megjelent novellám címe nem Kalandregényem, hanem csak Kalandregény.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lovaslajos.blog.hu/api/trackback/id/tr451502869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kruppa Marci 2009.11.05. 18:03:38

En csatlakoznek a gyermekeidhez, es tovabbi novellak irasara buzditanalak!

Lovas Lajos 2009.11.05. 21:27:22

Köszi Marci!
Van néhány a tarsolyban, sőt van egy új regényem, ami kiadásra vár, immár hét hónapja. Azért persze írok is:)