HTML

Lovas Lajos írói blogja

Ezen a blogon szeretném bemutatni az írásaimat, regényeimet, azt, hogy éppen min dolgozom, és persze írkálni.

Friss topikok

Linkblog

Hogyan fogyott le majdnem Zrínyi Miklós Norbi update nélkül

2009.12.30. 16:56 Lovas Lajos

Gróf Zrínyi Miklós: Várbéli nagy tracta


Amióta Zrínyi Szigeti veszedelme bekerült a középiskolai tananyagba, aligha találunk diákot e honban, aki ne mondaná föl nekünk, hogy a horvát bánt vadkan ölte meg illetve hogy a hős tábornok felégette az eszéki hidat, sőt a szorgalmasabbak még az eposzi kellékeket is felsorolják sebtiben. Ami Zrínyi halálát illeti, kortársai gyanakodtak persze, s bécsi ügynököket emlegetett a fáma, ám Bethlen Miklós emlékirata egyértelművé teszi: vadászbaleset történt, s a főúr utolsó szavait olvasván: „Rútúl bánék vélem a disznó, de imhol egy fa, sebtiben állítsátok meg véle az sebnek folyását, az arra igen jó!”, aligha maradhat kétségünk.

            Azonban ami a költő-hadvezér szellemi munkásságát illeti, aligha elégedhetünk meg az irodalomtörténeti sztereotípiákkal. Tasso modorában, a barocco moderato stílusában írt Szigeti veszedelem valóban legjelentősebb munkája, ám a „maradék” is érdemes arra, hogy megemlékezzünk róla. Ezúttal nem megfeledkezve történelmi és hadtörténeti értekezéseiről mint az első magyar nyelvű vígeposz szerzőjét, illetve a barokk építészet meghonosítóját mutatjuk be a költő-főurat.

            Zrínyi itáliai tanulmányútja után, 1637-ben vette át birtokai irányítását, s költözött be Csáktornya kecses, gótikus kastélyába. Testvére, Péter a családi birtokok közül a tengermelléki részeket kapta. A fiatal főúr több hadjáratban is bizonyította kiválóságát, s talán a zord vitézi élet következményeként, de délceg ifjúként emlegették kortársai. Ahogy azonban teltek felette az évek, s a hadviseléstől is egyre inkább a „penna” felé fordult, úgy alakult alkata is egyre inkább tekintélyessé, s mint a korábban említett Bethlen Miklós megjegyzi: „Bizony ruhájában négyszer elfértem volna, pedig nem valék kis ember.”. Zrínyi állítólag sokat élcelődött alkatán, s egy anekdota szerint egy kiadós lakoma reggelén kőmívesekkel szélesíttette meg a csáktornyai lovagterem keskeny, gótikus ajtaját, hogy hálószobájába térhessen pihenni.

            Végül 1661-ben Vassenhoven holland építész-hadmérnökkel hozta össze a sors, akinek megbízást adott Zrínyi-Újvár tágas barokk stílusban való megépítésére. A baj csak az volt, hogy a  „hasas ajtók” mintáját követte a várkapu is, amelyet azonban így csak nagy emberáldozatok árán lehetett megvédeni a betörő ellenségtől. Szerencsére Zrínyi-Újvárat azonban sose vették ostrom alá. Sorsának „igaz történetét” immár az „Adriai tengernek balneája”, a testes Zrínyi jegyzi 1662-ben Bécsben megjelent,

 

Várbéli nagy tracta

 

című vígeposzában. Az állandó eposzi kellékek közül rögtön a fohásszal találkozunk a műfaj szabályainak megfelelően. Ebben Zrínyi a dévaj Dionüszoszt kéri, hogy engedje őt lefogyni legottan, de kímélje meg közben a szomjúságtól és éhségtől is. A történet az épphogy felépült Zrínyi-Újvárban játszódik 1662 telén, ahol egy hatalmas lakoma keretében, az epitethon ornansként a bálnatermetű nevet viselő Zrínyi azon vitatkozik szintén jó húsban lévő vitézeivel, hogyan nyerhetnék el mielőbb korábbi szilfid alkatukat, és hogyan tudnák észrevétlenül lerohanni a törököt. Frangepán György, a Bakonyi Medve meg is jegyzi rögtön, hogy amikor tavaly lesből akarták lerohanni a kanizsai béget, a nagy tölgy mögé rejtezett Zrínyi félig kilátszott a fa mögül, nem különben Péter öccse, akit csak Tengermelléki Mangalica néven emlegetnek, így aztán oda lett a meglepetés, nem is jártak sikerrel. Ezen azonban Zrínyi (önkritikusan) felhúzza orrát, s Frangepánt azonnali ser-kalbász versenyre hívja ki, melyhez az egész nemes társaság csatlakozik.

            Már három órája tart a viadal, amikor hírnök érkezik Mehmed arszlán pasa üzenetével, hogy adják fel a várat, vagy pediglen: „Zríni hitvány gyaúr, gyere ki a hóra” – merthogy künn erősen havazott éppen. Vadkanként horkan fel Zrínyi ekkor, s dejszen a vitézek kardjukat ragadják, s egy emberként rohamra indulnak a pogány ekkora szemtelensége hallatán. Felháborodásuk akkora „vala azonmód, hogy Frangepán a Bakonyi Medve, Péter a Tengermelléki Mangalica és a bálnatermetű Zrínyi rohantukba vált vállnak vetve beszorulnak a nagykapuba, s csak erős nyögéssel szabadulának”. Mikor azonban végre utat nyernek, lendületük akkora, hogy elsöprik a török sereget, s Mehmed életének fonalát Zrínyi testsúlya szakítja ketté. E költői képről jegyzi meg utóbb Arany János, hogy a magyar irodalom első képzavarát találjuk meg Zrínyinél, bár azt is érzékelteti, hogy ismerve a bán latinos műveltségét, tudatos irodalmi eszközről lehet szó, s – tehetjük hozzá – Zrínyi ezen eszközzel a kortárs magyar avantgárd költészetnek is példát mutatott, melyet az talán félreértett.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lovaslajos.blog.hu/api/trackback/id/tr771633113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.