Hát eljött az április, és megjelent a korábban Vizsga néven futó novellám a Galaktikában, Minek nevezzelek? címmel. Ebből minden leendő egyetemista megtudhatja, hogy hogyan is fog vizsgázni majdan.
Közben húsvétoltunk, és a gyerekeimmel megpróbáltuk elhelyezni a Nyulat a transzcendens világban, felemás eredménnyel. Szkepticizmusom ellenére kénytelen vagyok elismerni J. érvelésének logikáját: ha a gondosan elkészített nyúlfészekbe ajándék lesz reggelre, akkor a Nyuszi igenis létezik. Szerintük én túl lusta vagyok ahhoz, hogy hajnalban ajándékot csempésszek a kosárba, anya meg nem lehetett, mert ők előbb ébredtek nála.
Erről jutott eszembe nagymamám története a Mikulásról. Gondoltam egyszer le kéne írni, nehogy elvesszen az össznépi tapasztalat tezauruszából. Nagymamám, Lipták Valéria 1903-ban született Aradon. Édesapja, a Tata művezető volt a Marta Gyárban. Hatan voltak testvérek, így a Mikulás általában szerény ajándékokat pakolt a gyerekek cipőibe. Nagymamám nagyon vágyott a franciadrazséra, amelyet sosem kóstolt. Tudta ezt jól Minarek Pista is a szomszédból, aki két évvel volt idősebb nála, azaz éppen kilenc abban az évben, amikor történt, ami történt. Minarek Pista egyébként román volt, és 1919-ben már a román megszállás alatt udvarolni is akart a nagymamámnak, de ekkor már nagyapám is udvarolt neki, úgyhogy esélye sem volt. Amúgy is emlékezett még az 1910-es év Mikulására, meg románul sem tudott csak annyit, hogy "csincspadaozecs" meg, hogy "bazsel draku futuj mamaluj". Az előbbi mama szerint azt jelentette, hogy huszonötöt a seggére, mármint botutést. Ez részben igaz is volt, mert utóbb megtudtam, hogy a csincspadaozecs majdnem azt jelenti románul, hogy huszonöt. A másik foszlány csúnya káromkodás bánáti román dialektusban.
Szóval Minarek Pista egyáltalán nem érezhette magát frusztráltan a Magyar Királyságban, mert összegyűjtött egy zacskónyi nyúlbogyót, és belecsempészte nagymamám cipőjébe. Ezzel rövidtávon nagyon boldoggá tette a nagymamámat. Mert tényleg nagyon vágyott a franciadrazséra. Utóbb persze sírva fakadt, és máig fáj nekem is egykori csalódása. A kollektív családi emlékezet azonban hasznos tudással is felruházott. Tudom ugyanis, hogy a nyúlszarnak fű íze van, pedig nem is kóstoltam.
