Fáy Zoltán: Vak Bottyán nyomában

Rendhagyó módon ezúttal egy megjelenés előtt álló pikareszk-dokumentum regényt veszünk górcső alá. Éppen ezért alighanem kevesen hallottak eleddig az ismert szerző legújabb, készülő művéről, amelyben a Vak Bottyán-kutatás, korántsem könyvtárszagú legújabb eredményeit foglalja össze személyes élményeivel és nemkülönben alkotó fantáziával fűszerezve. A magyar Indiana Jonesként is emlegetett Fáy első,  Ferencesek Gyöngyösön – Fejezetek a gyöngyösi barátok életéből című kötetével nem csupán szakmai körökben keltett elismerést, de a fiatalabb, kalandvágyó novíciusok példaképévé is vált egyúttal. Homlokpántos elemlámpájával, kezében földradarjával illetve kőműves kalapácsával valóban elismerésre méltó felfedezésekkel gyarapította a hazai tudományt. Így fedezte fel még 1999-ben a két évszázad előtti pestisjárvány áldozatainak befalazott katakombáját, de hasonló módszerrel találta meg az 1945-ben a kommunisták elől elrejtett, úgyszint befalazott Fustus Bibliát is.

            A szerencsés felfedező szinte a véletlennek köszönheti, hogy Zsámbékon jártában is magával vitte kedvenc földradar készülékét, és a Mátyás nevű kocsma hátsó udvarában egy eladdig ismeretlen járatot talált, benne egy ládikát, amely nem mást, mint Vak Bottyán latin nyelvű titkos naplóját tartalmazta.

            A napló híven követi történelmünk izgalmas eseményeit. Bottyán János 1687-ben írta bele első bejegyzését, midőn I. Lipót Zsámbéki várkapitánynak nevezte ki az addigi esztergomi hadnagyot, mert a helység határában bekerítette és szétverte a Fehérvárról Budára igyekvő török hadat. Meg is jegyzi az újdonsült kapitány: „Ejh, ebtermészetű az török!”  

Fáy nem kevesebbre vállalkozik művében, mint hogy rendhagyó módon egyszerre dokumentálja felfedezéseit, másfelől pikareszk regényben dolgozza fel Bottyán János életét, s kalandjait. Ezért aztán a mű cselekménye nem egyszerűen két szálon fut, de két idősíkban is játszódik, napjainkban illetve a XVII-XVIII. század fordulóján. Eredeti írói módszert választva a két egymástól független cselekmény pedig egyáltalán nem kapcsolódik össze, csak mintegy egymást követik a különböző fejezetek. Fáy tehát

Vak Bottyán nyomában

 című művével megalkotta a dekonstruált kollázsregény műfaját, s ez önmagában is irodalomtörténeti jelentőséggel bír.

Az első fejezetben szerzőnk leírja a napló megtalálásának körülményeit, majd pipára gyújtva azon gondolkodik, vajon jelentős felfedezést tett-e, s végül arra a következtetésre jut, hogy igen. A második fejezet teljes egészében a regényé: Vak Bottyán (ekkor még Bottyán kapitány, meglévén mindkét szeme) haditervet készít a török megleckéztetésére, s elhatározza, hogy borsot tör a török orra alá. Egyben a szerző lábjegyzetéből megtudjuk azt is, hogy eme szólásunk eredetét a valóságban is hősünknek köszönheti, mert az alaki gyakorlatot végző törökök közé a kapitány ágyúiból négy kis hordó borsot lövetett, mire azok szétszaladtak. Ekkor kiáltott emigyen: „Hát ezeknek jól borsot törtem az orruk alája”. A következő fejezetekben a szerző folyamatosan elmélkedik, Bottyán János pedig folyamatosan borsot tör a törökök orra alá, egészen az ország teljes felszabadításáig.

Az igazi izgalmak akkor veszik kezdetüket, amikor a már vak Bottyán immár II. Rákóczi Ferenc generálisa lesz, s az itt nem részletezett, hihetetlen kalandok során egy lendülettel felszabadítja a Dunántúlt. Közben Fáytól megtudjuk, hogy a napló tanulsága szerint alighanem Vak Bottyán fedezte fel a vízöblítéses vécé ősét.

Utóbb, Vak Bottyán védekező harcokba bonyolódik, s az őt üldöző Heister generális elől az államkassza nagyobbik részével Gyöngyösre menekül. Közben megtudjuk, hogy a földradart szervízbe kellett adni, pedig a szerző kalapácsával a rendház pincéjének északnyugati falán ígéretes kongást észlelt éppen, de egyelőre nem tudjuk meg, hogy ennek mi köze van tárgyunkhoz. Bottyán generális nem tudván ellenállni Heister hadainak, hűséges inasával és az államkasszával beveszi magát a rendház pincéjébe, s mint naplójából tudjuk egyszerre két oldalról igyekeznek befalazni a kincset, sajnos azonban az utolsó tégla felrakásakor kiderül, hogy a tábornok a rossz oldalon áll. Elbúcsúzik hát hűséges szolgájától, a résen kidugja naplóját, s behelyezi az utolsó téglát. A szerző végül jelenti az olvasónak, hogy megjavult a földradar, s immár a bontáshoz szükséges engedélyek birtokában van, pipára gyújt, s titkok felfedezését ígéri, lábjegyzetben pedig megjegyzi, hogy Rákóczit igen érzékenyen érintette az államkassza eltűnése, és alighanem komolyan befolyásolta a szabadságharc kimenetelét.